Balogh Szimóna – Én és a testképzavarom

Október a női egészség hónapja!
Ennek a tiszteletére szervezi meg a Széchenyi István Közösségi Ház a BESZÉLJÜNK RÓLA nevű esemény sorozatát Kecskeméten, amelynek első vendégei között tudhatom majd én is magamat!
Téma: Én és a testképzavarom
Miért nem vagyunk megelégedve a testünkkel? Miért akarunk valamit mindig megváltoztatni rajta, és miért leszünk idegesek, ha ez nem sikerül? Miért szeretnek a ’’bullyk” a testünket csúfolva bántani bennünket és mi miért hiszünk nekik?
Megéri? Hol a vége? Ki fog rajtunk segíteni?
A korai tinédzser korban kezd el kialakulni az, hogy tulajdonképpen, hogyan is látjuk önmagunkat. Kívülről és belülről egyaránt. Egyre tudatosabbá válunk és a hormonjaink is lendületbe kerülnek. Észre sem vesszük és már a tükörben nézegetjük magunkon a Vinteden vásárolt Zaras farmerünket, ami csípőben pont jó, de a combunk környékén már egy kicsit feszül, így inkább felveszünk valami mást, ami tuti jól áll rajtunk. Teljesen természetes, hogy vannak helyzetek amikor nem vagyunk megelégedve önmagunkkal és próbálunk változtatni akár edzéssel, vagy egy kis diétával. Egy olyan emberrel is előfordulhat néha, hogy elégedetlen magával, aki egyébként egy egészséges önbizalommal rendelkezik. A baráti társasága is egy biztonságos környezetet biztosít neki és a családtagjai is gyakran megdicsérik.
Testképzavarról akkor beszélünk, amikor a saját testünkkel való foglalkozás folyamatos szorongást és stresszt okoz. A testképzavar legfőbb jellemzője a saját testtel kapcsolatos erős negatív attitűd, amelynek eredménye a negatív testkép és testélmény. A folyamatos testünkkel való foglalkozás határozza meg a hangulatunkat és jórészt az önértékelésünket is. Továbbá megjelenik a testünkkel kapcsolatos undor, harag, szégyen és a testi megjelenés miatti szorongás. A szorongáson túl más betegségekhez is vezethet ez a jelenség. Az evészavarok tekintetében megjelenhet a bulimia és az anorexia nervosa is, amiken már csak a terápia és a pszichiátriai kezelés segíthet.
Tizenhét éves koromban én is az áldozatául estem ezeknek a betegségeknek és hosszú utat tettem meg azért, hogy most tudjak róluk beszélni és másokon segíthessek a megszerzett tapasztalataimmal és mostanra már a szakmai tudásommal is. Tudom, hogy ez egy nagyon kényes téma mind a gyerekek, mind a felnőttek szempontjából. Főleg mivel legtöbbször nem tudják az érintettek, hogy mit tegyenek, és hogy hogyan kezeljék a történéseket. Ami egy folyamatos frusztrációt okoz az betegségben szenvedő személynek is és a családjának is.
Beszéljünk róla!
Összejövetelek, találkozók  a SZIK-ben

Összejövetelek, találkozók a SZIK-ben

Helyet biztosítunk kluboknak, szervezeteknek a különféle eseményeik megszervezésére. 8 bites múltidézés   - A 40 éves Logi Klub rendezvénye   A 2023. november 17-18-i rendezvényen körülbelül 50-60 volt logis vett részt, voltak, akik európai uniós országból, illetve a...

Intergenerációs programjaink az ünnepek kapcsán

Intergenerációs programjaink az ünnepek kapcsán

Szeretettel várjuk a családokat a meghirdetett családi eseményeinkre, ahol a generációk találkozása a cél. Családok a közös tevékenységek,  a közös éneklés, játék  során megoszthatják élményeiket. . Mikulás party- kézműveskedés, interaktív zenés műsor buborékokkal és...